fbpx

TULIPÁN

 

Nők vagyunk

 

 

Feltétel nélkül hiszek abban, hogy nekünk Nőknek fel kell újra ébresztenünk a bennünk lévő erőt, és kapcsolatban kell lépnünk a saját intuícióinkkal, a saját testünkkel, a Földdel, és egymással.

Hiszem, hogy ehhez egy közösség ad egy megtartó erőt. Egy hely, ahol ki lehet mondani, meg lehet kérdezni, fel lehet vállani, és rögtön tapasztalattá is tenni.

9 hónap, amíg összekapcsolódhatunk egymással, mélyíthetjük a megértéseinket, megoszthatjuk tapasztalatainkat.
Indiában tartózkodásom óta foglalkoztat egy női közösség kialakítása, ahol nincsenek tabuk, nincs szégyen. Hanem egy olyan női megtartó erő van, amiben a szív dominál.

Hosszú évek óta kutatom a lélektant, a testet, és ezek kapcsolatát… mi a testem egyáltalán? És hogy tudom használni úgy, hogy engem szolgáljon, és a lelkemmel is összhangban legyen?

Amit a szüleimtől hallottam, amit az iskolában vagy a társadalomtól tanultam… nem igazán mutatott rá arra, hogy ki vagyok én?

és…

hogyan integrálom finoman a fájdalmas vagy traumatikus élményeimet, ami nem csak hogy meggyógyít de VEZET a saját utam felé.

Teljes meggyőződésem, hogy a tested szent, isteni és tiszta!
És hogy van Benned a természetednél fogva olyan bölcsesség, amit ha kibontasz, Te is és a világ is felragyog körülötted.

Mi a Tulipán?

Mesékkel, népdalokkal, mozgással, beszélgetéssel közelítünk saját magunk és női társaink felé.

A teljes program 9 hónapig tart. Havonta 1 szombat. 3 témát járunk körbe.

Ha igazán mélyre akarsz merülni, gyere a teljes programra!

Ha csak egy-egy témában szeretnél elmélyülni, akkor arra a 3 hónapos ciklusra várunk! (Egy-egy alkalomra nem lehet jelentkezni, csak témákra.)

1. téma: Körforgás

Itt mélyebben belemegyünk a ciklikusságokba, a nővé érésbe, a menstruációba, az elmúlásba.

  1. téma: Virágzás

A Nőiesség témáját feszegetjük. A női szerepekét, a szexualitásunkat, a szexualitásunkhoz való hozzáállásunkat, a társadalom illetve a saját elvárásainkat. Csorbulásokat, gyógyulásokat.

  1. téma: Kapcsolódás

Kapcsolódás önmagaddal, a természettel, más nőkkel, férfiakkal. Megvizsgáljuk, feszegetjük, gyógyítjuk a párkapcsolathoz való hozzáállásunkat.

Tér:

1053 Budapest, Veres Pálné u. 19. Andreanum táncterem

 

Időpontok:

Szombatonként, 10.00-14.00

Körforgás:

  1. 2020. szeptember 26.
  2. 2020. október 24.
  3. 2020. november 21.

 

Virágzás:

  1. 2020. december 12.
  2. 2021. január 16.
  3. 2021. február 13.

 

Kapcsolódás:

  1. 2021. március 20.
  2. 2021. április 10.
  3. 2021. május 08.

FONTOS!

 

Jelentkezés MENETE:

KÜLDJ NEKÜNK EMAILT, augusztus 25ig amiben a következők szerepeljenek:

  • motivációs levél: kíváncsiak vagyunk, hogy miért szeretnél részt venni a foglalkozásokon. Kérjük pár sorban, oszd meg velünk a mozduljalelkedbol@gmail.com email címen! Csak ezután vesszük fel veled a kapcsolatot.
  • egy 2 évnél nem régebbi fénykép rólad. Ami azt érzed reprezentál Téged.

A csoportot egységessé, biztonságossá kívánjuk tenni, így szükségünk van a fentebb említett információkra. Olyan csoportot szeretnénk összehozni, akik egymással is össze tudnak hangolódni, és te is azt kapod, amire számítasz.

Aki 6 vagy 9 hónapra jelentkezik, természetesen van részlet fizetési lehetőség! 3 havi bontásban.

 

Mi fog történni?

 

  • Az alkalmakon egy-egy népmesével és sok-sok dallal, mozgással, tánccal dolgozzuk fel az adott témakört.
  • A népmesék és népdalok archaikus szimbólumkincse segítségével megmozgatjuk lelkedben a témához kapcsolódó gondolataidat, érzéseidet, élményeidet. A mesék és a dalok a fájdalomra gyógyírt adnak, az örömöt erősítik.
  • A meséket és dalokat arra használjuk, amire valók: mesélésre és éneklésre. Nem mutogatásra. Azaz: együtt is fogunk énekelni, szívből zengeni! Szó szerint összehangolódunk, így a zene nemcsak kívülről jár át, de belülről is tisztára mossa szíved, lelked.
  • Nem cincáljuk szét a meséket, nem terápiázunk. A mesék akkor is megteszik a magukét.
  • A mozgást az azonnali megélésre, felismerésre, emelkedésre, elengedésre használjuk.
  • Amikor összekapcsolódunk a testünkkel, ezzel a bölcs eszközünkkel, szent templomunkkal, akkor az mindent megmutat, feltár HA figyelünk. Sok figyelem gyakorlatot is végezni fogunk.
  • A tánc a legősibb önismereti eszköz. A mozgás lehánt minden maszkot rólad, öntudatlan, és ha átadod magad neki, olyan helyekre visz el, ahol még nem jártál.

NEISZ LAURA

„A gyerekeknek azért mesélünk, hogy elaludjanak, a felnőtteknek azért, hogy felébredjenek.”

15 évnyi néptáncos múltamnak köszönhetem a rengeteg dalt, amik mindig segítenek kimosni a szívemet. Szerintem a népdalok ereje abban rejlik, hogy az évszázadok alatt sokan énekelték bele a örömeiket, fájdalmaikat. A népmesék pedig olyan világba röpítenek, ahol nem rend van, de mindig rend lesz. Önismereti utamat én is magam miatt kezdtem járni, de hamar rájöttem, hogy mekkora öröm, amikor másoknak tudok abban segíteni, hogy megtalálják és csiszolják a bennük rejlő kincset. Kiskoromban múzsa akartam lenni – és végül is az lettem. A nyilvános beszéd és a lámpaláz a szakterületem.

SIMON RENÁTA

“Szegény ember az, akinek csak annyi mondanivalója van, amit szavakkal el tud mondani.”

A nonverbális kommunikáció egy nagyon színes és gazdag nyelv, amit mindannyian használunk minden nap. Gondolkodtál már rajta? – Számodra mit jelent: mozdulni a lelkedből? Én 4 éves korom óta táncolok. Az a pont érdekel, amikor a tánc eszközzé válik önmagunk felszabadult állapotának megélésében. Tinédzser korom óta ezt kutatom, figyelem, elemzem. Táncos lettem, majd beleástam magam a buddhizmusba, a meditációba, autentikus tanártól tanultam Indiába a  jóga és a tantra filozófiáját.

Mit viszel haza belőle?
  • közösséghez tartozást
  • őszinteséget, odafordulást magad és mások felé
  • a népmesék és népdalok őserejéből merített tudást a szívedben
  • mozgásos gyakorlatokat, amivel rögtön meg is tudod élni a benned feljövő érzelmeket, állapotokat
Részvételi díj

Aki 9 hónapra elköteleződik, annak 15.000 Ft/alkalom

Aki 3 hónapra szeretne jönni (azaz csak 3 alkalomra) : 17.000 Ft/alkalom

Aki 6 hónapra szeretne jönni (2 téma érdekli): 16.000 Ft/alkalom

Akik együtt jönnének (barátnők, anya-lánya) a 9 hónapra (2 fő) (azaz 9 alkalomra), azoknak 13.000 ft/alkalom/ fő

Ha mind a 9 alkalmon részt veszel, AJÁNDÉKBA adunk egy 30 perces coaching beszélgetést online, előre leegyeztetett időpontban (Renivel vagy Laurával).

Aki 6 vagy 9 hónapra jelentkezik, természetesen van részlet fizetési lehetőség! 3 havi bontásban.

Kiknek ajánljuk
  • elsősorban azoknak, akik szeretnének tenni magukért !
  • akik készek az őszinteségre
  • akik szeretnének kapcsolódni a természethez
  • akik minőségben szeretnének kikapcsolódni
  • akik szeretnének jobban megtanulni figyelni befelé (ezáltal kifelé is)
  • akik egy önismereti úton járnak , vagy most kezdenek járni
  • akik harmóniára törekednek
  • akik szeretnek mozogni
Jelentkezési feltételek
  • 18. életévét betöltött felnőttek vehetnek részt a programok témáin
  • motivációs levél elküldése a mozduljalelkedbol@gmail.com email címre (mi a motivációd, hogy részt vegyél a programon? ) Az emailben kérjük nevezd meg, hogy melyik téma érdekel, és küldj magadról egy olyan 2 évnél nem régebbi képet,ami úgy érzed reprezentál téged.
  • ne állj gyógyszeres kezelés alatt (amennyiben ez fennáll, írd meg nekünk, hogy mire és mit szedsz pontosan)
  • ha várandós vagy, a magzat ne legyen idősebb 6 hónapnál

Aki 6 vagy 9 hónapra jelentkezik, természetesen van részlet fizetési lehetőség! 3 havi bontásban.

Nagyon várjuk, hogy EGYségben, KÖZÖSségben találkozhassunk Veletek!

A résztvevők száma limitált, a jelentkezéseket csak az emailek és azután a  befizetések sorrendjében tudjuk elfogadni.

Ha a leírtakon felül, még mindig akad megválaszolatlan kérdésed, nyugodtan írj a mozduljalelkedbol@gmail.com email címre.

Várunk sok szeretettel!

Reni és Laura